blog -

Színésznő vagyok 1.

A színészekről az a vélekedés, hogy imádnak a figyelem középpontjában lenni, keresik a társaságot, óriási baráti, haveri körük van, lazák, nincsenek gátlásaik és minden alkalmat megragadnak, hogy csilloghassanak.

Nagyon meglepődnél, ha azt mondanám, hogy az én esetemben ez egyáltalán nem így van?

Szeretek egyedül lenni, imádom a csendet. Egy kezemen meg tudom számolni hány barátom van, és plusz egy kéz elegendő a haveroknak.

Sokszor éreztem, hogy befeszülök, mert tartottam az ismeretlentől, frusztrált, gátlásos, visszahúzódó voltam.

Kényelmetlenül éreztem magam, amikor megszólítottak az utcán azok, akik megismertek, mert láttak a színházban, a Tv-ben, valamelyik sorozatban, amiben játszottam.

Napokig tartott felkészíteni magam egy olyan protokolláris helyzetre, ahol estélyi ruhában, fodrászolva, sminkelve, pezsgőspohárral a kezemben kellett részt vennem. Szorongtam, hogy nem vagyok elég csinos, elég szép, vékony, elegáns, laza, kedves…stb. De főképp, hogy nem vagyok elég jó.

Mit keresek én itt? Hol vagyok én azokhoz képest, akik jogosan vannak abban a teremben, ahova engem is meghívtak.

Azt gondoltam, mindenki engem figyel, mustrálgatnak, összesúgnak a hátam mögött, hogy „Mit keres ez itt? Hogy néz ki? Egyáltalán ki ez?”

Aztán úgy döntöttem, mindez nem fog érdekelni többé.

És már nem érdekel.

Jó ez nem teljesen igaz, de ha azt mondom, sokkal kevésbé szorongok emiatt, elhiszed?

Ha nem hiszed, akkor is így van.

Elmondjam, hogy jutottam el idáig?

Színésznő vagyok 2.

Egy napon kezembe akadt egy régi fotó, ami rólam készült Rácsodálkoztam arra a fiatal nőre, akivel hajdan annyira elégedetlen voltam. Akit nem láttam sem elég szépnek, sem elég jónak, sem elég csinosnak, sem elég… nem sorolom.

Pedig azon a képen szép voltam, csinos voltam, vékony voltam, sugárzó voltam, kedves voltam, tehát mindazt láttam azon a fotón, amiről hajdan azt gondoltam, hogy olyan biztosan nem vagyok.

És akkor rájöttem, hogy a hiba az én készülékemben van, és elhatároztam, hogy nem évek múlva akarok rácsodálkozni, milyen értékeim voltak, a mában szeretném őket elővarázsolni, használni őket és büszke lenni rájuk.

Döntéseket kellett meghozni, és ahogy láttam alakulni önmagamat, rájöttem, hogy a lehető legjobb úton haladok.

Apró lépések és hatalmas ugrások voltak.

Féltem közben? Igen?

Éreztem, hogy felszabadító mámor kerít hatalmába? Igen. Megváltoztam? Igen?

Éreztem, hogy jobb lenne visszabújni a csigaházamba és nem kimerészkedni onnan? Igen?

Megtettem? Néha igen.

Haladok egy olyan úton, ahol nagyon sok minden történhet velem, de csak akkor, ha egyik lábamat a másik után teszem.

Gyere velem! Egy kicsivel előtted vagyok, ami azért jó, mert meg tudom mondani, hol jön a nehéz szakasz, hol lehet kicsit lazítani, hol kell belehúzni. Tudom, hogy nem sétagalopp, de ígérem, ha elindulsz ezen az úton, én végig melletted leszek.

Színésznő vagyok 3.

Sokszor és szinte mindenki azt kérdezi, amikor a színészi élet nehézségei kerülnek szóba, hogy mennyire nehéz azt a rengeteg szöveget megtanulni?
Nehéz, persze, rengeteg munkát kell abba is belefektetni, de számomra mindig az a legnehezebb, amikor elkezdődik egy próbafolyamat. Az, amikor még semmit nem tudok a darabról, a szerepemről, arról ki is lesz az az alak, aki majd megszületik, akinek minden gondolatával, érzésével, tettével azonosulnom kell, hogy a nézőtéren ülők fejében egy pillanatra se merüljön fel, hogy akit látnak, nem valóságos, hús-vér ember.
Félek, hogy meg tudom-e majd fejteni, hogy meg tudom-e majd érteni és legfőképp, meg tudom-e majd szeretni, mert ha ezek nem történnek meg, nem lesz belőle valóságos ember.
Miben különbözik ez attól, amit az életedben tehetünk? Semmiben. Az életedben is meg kell keresni azt, aki valóban te vagy. Meg kell tanulnod hogyan tudod elfogadni, ha olyan gondolataid vannak, amik nem tesznek szerethetővé. Meg kell értened, mitől, miért jön elő belőled egy olyan mondat, gondolat, érzés, amit még önmagad előtt is szégyellsz. És meg kell találni azt, amit becsülnek, amit szerethetek benned, amikre támaszkodhatsz, amik az értékeid, erényeid. Ezek – és még oly sok minden – egyvelege vagy.
Gondold azt, hogy ez most olyan, mint egy próbán szemben állni azzal az ismeretlennel, aki majd te leszel. A színházban ő lehet Hamlet, Júlia, III. Richard, Kleopátra, Rómeó vagy Dezdemóna, a te életedben azonban te magad vagy, aki megfejtésre vár.
Elárulom neked, a színházban is ez a legizgalmasabb, legsokszínűbb és
legélvezetesebb folyamat.
Ja, és ha azt gondolod, hogy ez csupa móka és kacagás, meg kell fosszalak ettől az illúziótól, mert ez piszok nehéz munka, rengeteg erőt és energiát kell beletenni. De ha voltál valaha színházban és éreztél akár egyetlen alkalommal is katarzist, vagy sírtad el magad, vagy nevettél önfeledten akár egy filmet nézve, mert elhitted, amit láttál, akkor tudod, miről beszélek.
Szeretnéd megtudni, ki az az ember, akinek a bőrébe bújva élsz, csak még nem ismered, nem érted és talán nem is szereted?
Vannak eszközeim, amivel segíthetlek. Évtizedek óta ezt csinálom.